Adatvédelmi Szabályzat - GDPR

A Polarisol Kft. jelen adatvédelmi tájékoztató közzététele útján tesz eleget az érintettek személyes adatok kezelésére vonatkozó, a AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE által előírt előzetes tájékoztatási kötelezettségének, amelynek értelmében  a Rendelet vonatkozó cikkei szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva kell az adatkezeléssel érintettek rendelkezésére bocsátani.

A Polarisol Kft. az adatok kezelője, így működtetése során, felelős a magánszemélyekre, gazdasági társaságokra  vonatkozó adatok gyűjtését és felhasználási módját illetően.

Minden személyes adat feldolgozása az alkalmazandó adatvédelmi törvényekkel összhangban történik.

A Polarisol Kft., mint adatkezelő teljes mértékben meg kíván felelni a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályi előírásoknak, különösen az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendeletében foglaltaknak.

Ez az adatkezelési tájékoztató a természetes személyek személyes adatai védelméről és az adatok szabad áramlásáról az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete alapján készült, figyelemmel a 2011. évi CXII. törvény tartalmára, amely az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szól.

Fogalom meghatározások:

  • a GDPR (General Data Protection Regulation) az Európai Unió új Adatvédelmi Rendelete;
  • adatkezelés: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés, továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;
  • adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
  • személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre (érintett) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;
  • adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;
  • az érintett hozzájárulása: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;
  • adatvédelmi incidens: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.
  • címzett: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak;
  • harmadik fél: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak.

1. Az adatkezelő meghatározása

1.1  A www.polarisol.com domain név alatt elérhető Internetes weboldalt (Weboldal) a Polarisol Kft. (Cg. 05-09-028797; székhely: 3530 Miskolc,Széchenyi István út 66-68. ; adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-86604/2015, kapcsolattartási e-mail cím: info@polarisol.com adószám: 24734248-2-05; a továbbiakban: (Üzemeltető) üzemelteti és tartja fenn.

1.2   A jelen adatvédelmi szabályzat (Szabályzat) a Weboldal üzemeltetése és működtetése keretében az Üzemeltető, mint adatkezelő által végzett, személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályokat tartalmazza.

1.3  A Weboldal használatának megkezdésével a Felhasználók elfogadják a jelen Szabályzat feltételeit és hozzájárulnak az Üzemeltető által végzett és a jelen Szabályzatban megjelölt célú adatkezelésekhez.  A jelen Szabályzat folyamatosan elérhető a Weboldal nyitóoldalán.

1.4  A jelen Szabályzatban használt nagybetűs és e helyütt másképpen nem definiált fogalmak jelentése megegyezik a Weboldal ÁSZF-jében meghatározott nagybetűs kifejezésekre ott meghatározott jelentéssel.

Az adatkezelés irányelvei, jogalapja

Az adatkezelő kijelenti, hogy az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint végzi a személyes adatok kezelését és betartja a vonatkozó jogszabályok előírásait, különös figyelemmel az alábbiakra:

- A személyes adatok kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon végzi.

- A személyes adatokat csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból gyűjthet.

- A személyes adatok kezelésének célja megfelelő és releváns, és csak a szükséges mértékű lehet.

- A személyes adatoknak pontosnak és naprakésznek kell lenniük. A pontatlan személyes adatokat haladéktalanul törölni kell.

- A személyes adatok tárolásának olyan formában kell történnie, hogy az érintettek azonosítását csak szükséges ideig tegye lehetővé. A személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, ha a tárolás közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történik.

- A személyes adatok kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága.

- Az adatok kezelését az adatkezelőnek oly módon kell megtennie, hogy a jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet biztosítsa.

- Az érintett hozzájárulása alapján történő adatkezelés esetén az érintett a személyes adatainak kezeléséhez való hozzájárulását a következő formában adhatja meg:

a) írásban, személyes adatkezeléshez hozzájárulást adó nyilatkozati formában,

b) elektronikus úton, a Vállalkozás internetes weboldalán megvalósított kifejezett magatartásával, jelölőnégyzet kipipálásával, vagy ha az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások igénybevétele során erre vonatkozó technikai beállításokat hajt végre, valamint bármely egyéb olyan nyilatkozat vagy cselekedet is, amely az adott összefüggésben az érintett hozzájárulását személyes adatainak tervezett kezeléséhez egyértelműen jelzi.

- A hallgatás, az előre bejelölt négyzet vagy a nem cselekvés nem minősül hozzájárulásnak. A hozzájárulás az ugyanazon cél vagy célok érdekében végzett összes adatkezelési tevékenységre kiterjed.

- Ha az adatkezelés egyszerre több célt is szolgál, akkor a hozzájárulást az összes adatkezelési célra vonatkozóan meg kell adni. Ha az érintett hozzájárulását elektronikus felkérést követően adja meg, a felkérésnek egyértelműnek és tömörnek kell lennie, és az nem gátolhatja szükségtelenül azon szolgáltatás igénybevételét, amely vonatkozásában a hozzájárulást kérik.

Az adatvédelem elveit minden azonosított vagy azonosítható természetes személyre vonatkozó információ esetében alkalmazni kell.

Az adatkezelés jogalapja az érintett személy hozzájárulása.

Az adatkezelés időtartama mindig a konkrét felhasználói cél függvénye, de az adatokat haladéktalanul törölni kell, ha az eredetileg kitűzött cél már megvalósult. Az adatkezeléshez történő hozzájárulását az érintett személy bármikor visszavonhatja a kapcsolattartási e-mail címre küldött levélben. Amennyiben a törlésnek jogszabályi akadálya nincs, ez esetben adatai törlésre kerülnek.

Az adatok megismerésére jogosultak az adatkezelő és alkalmazottai.

Az érintett személy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint az érintett adathordozhatósághoz való jogáról.

Az érintett személy bármely időpontban visszavonhatja az adatkezelési hozzájárulását, de ez nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét.

Az érintett személy élhet a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogával.

Az érintett személy jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse illetve kiegészítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat.

Az érintett személy jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, amennyiben az adatkezelésnek nincs más jogalapja.

Az adatkezelés jogalapját jogi kötelezettség teljesítése esetén törvény határozza meg, így az érintett hozzájárulása az személyes adatainak kezeléséhez nem szükséges.

A személyes adatok módosítása vagy törlése kezdeményezhető e-mailben, telefonon vagy a fentebb megadott elérhetőségek bármelyikén.

 Az adatkezelő – ideértve azt az adatkezelőt is, akivel a személyes adatokat közölhetik – vagy valamely harmadik fél jogos érdeke jogalapot teremthet az adatkezelésre, feltéve hogy az érintett érdekei, alapvető jogai és szabadságai nem élveznek elsőbbséget, figyelembe véve az adatkezelővel való kapcsolata alapján az érintett észszerű elvárásait. Az ilyen jogos érdekről lehet szó például olyankor, amikor releváns és megfelelő kapcsolat áll fenn az érintett és az adatkezelő között, például olyan esetekben, amikor az érintett az adatkezelő ügyfele vagy annak alkalmazásában áll. 

A jogos érdek fennállásának megállapításához mindenképpen körültekintően meg kell vizsgálni többek között azt, hogy az érintett a személyes adatok gyűjtésének időpontjában és azzal összefüggésben számíthat-e észszerűen arra, hogy adatkezelésre az adott célból kerülhet sor. Az érintett érdekei és alapvető jogai elsőbbséget élvezhetnek az adatkezelő érdekével szemben, ha a személyes adatokat olyan körülmények között kezelik, amelyek közepette az érintettek nem számítanak további adatkezelésre. 

 2. Szerződés teljesítésével kapcsolatos adatkezelés

 A Polarisol Kft. a vele szerződő természetes személyek – ügyfelek, vevők, szállítók - személyes adatainak kezelését ellátja a szerződéses jogviszonnyal összefüggésben. A személyes adatok kezeléséről az érintettet tájékoztatni kell.

Az adatkezelés jogalapja szerződés teljesítése, az adatkezelés célja a kapcsolattartás, a szerződésből eredő igényérvényesítés, szerződéses kötelezettségeknek megfelelés biztosítása.

A kezelt személyes adatok köre: név, lakcím, cégnév, székhely, telefonszám, e-mail cím, adószám, bankszámlaszám, vevőazonosító

Az adatkezelés időtartama: a szerződés megszűnésétől számított 5 év illetve 8 év, amennyiben az adatokat a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § alapján kell megőrizni, mivel az adatok a könyvelést alátámasztó iratok részét képzik.

A kezelt adatok köre

2.1 Az Üzemeltető az egyes Felhasználókról az alábbi adatokat kezeli:

(a)  a Weboldal regisztrációs lapjának kitöltésével a Felhasználók által megadott adatok, ideértve nem kizárólagosan a következő adatokat: név, nem, születési idő, e-mail cím, stb;   

(b)  a Weboldal használata során a Felhasználók által rendelkezésre bocsátott egyéb adatok, ideértve nem kizárólagos a következő adatokat: a Weboldalon végzett tevékenységekkel kapcsolatos adatok; és

(c)  az Üzemeltető a Weboldal regisztráció nélküli használata esetén is rögzít bizonyos, a Felhasználókhoz kapcsolódó, esetenként személyes adatként minősülő adatokat az alábbiak szerint.

2.2  Az Üzemeltető a Weboldalt az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló 2001. évi CVIII. törvény (Ektv.) 13/A. §-ban foglalt adatelkerülés és adattakarékosság elvét betartva üzemelteti. A Weboldal használata során ugyanakkor bizonyos felhasználói adatok automatikusan az Üzemeltető kezelésébe kerülnek. A Weboldal Felhasználói számítógépeinek egyes adatai és IP címei a honlap-látogatottsági adatok generálása, az esetlegesen felmerülő hibák és támadási kísérletek detektálása céljából naplózásra kerülnek. Ezek az adatok bizonyos esetekben személyes adatoknak minősülhetnek. A naplófájlokról statisztika készül és a havi rendszerességgel keletkező napló-állományok egy évig kerülnek tárolásra az Üzemeltető szerverén. Az egy éves határidő leteltét követően a naplófájlok törlésre kerülnek. A Felhasználók IP címeit az Üzemeltető semmilyen olyan más adathoz nem köti, amely alapján a Felhasználó személye azonosítható lenne.

2.3  A Felhasználók a Weboldal használatának megkezdésével a hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 155.§ (4) bekezdése alapján hozzájárulásukat adják ahhoz Szolgáltatás egyes részeinek használatakor az Üzemeltető kisméretű, a Felhasználóval közvetlenül kapcsolatba nem hozható adatokat is tartalmazó adatfájlokat (cookie) telepítsen a Felhasználók számítógépére adatfeljegyzés és hozzáférés, a Felhasználók azonosítása, a Felhasználók további látogatásainak megkönnyítése céljából. Az adatfájlok használatának eredményeképpen az Üzemeltetőhöz került adatokat az Üzemeltető nem kapcsolja az adott Felhasználó azonosító adataihoz, az ún. session cookie-k pedig a Felhasználó látogatásának végével automatikusan törlődnek. A Felhasználó az Internet hozzáféréshez használt böngészőjében beállíthatja, hogy értesítést kapjon arról, ha az Üzemeltető cookie-t kíván elhelyezni a számítógépén és a cookie-k küldését bármikor meg is tilthatja. A cookie-k el nem fogadásakor ugyanakkor egyes funkciók nem működnek tökéletesen, illetve előfordulhat, hogy a Felhasználó nem kap jogosultságot bizonyos adatokhoz való hozzáféréshez. A cookiek-kal kapcsolatban további információ a http://www.cookiecentral.com címen található.

2.4  Az Üzemeltető által elhelyezett cookie-kon túl a Felhasználó gépére harmadik személyek is telepíthetnek adatfájlokat, illetve a Felhasználó IP-címéhez harmadik személyek is hozzáférhetnek. Ilyen eset például, ha a Weboldalon harmadik fél által elhelyezett hirdetés jelenik meg, vagy a Felhasználó rákattint egy harmadik személy által üzemeltetett szerverről elérhetővé tett hirdetésre.

2.5 A Weboldal bizonyos részeinek használata regisztráció, vagyis személyes azonosításra alkalmas adatok megadása nélkül is lehetséges, a Weboldalon elérhető szolgáltatások egy részének használata azonban regisztrációhoz, és így személyes adatok megadásához kötött. A regisztráció során az Üzemeltető egyértelműen feltünteti a szükséges és opcionálisan megadandó adatokat. A szükséges adatok körébe a célhoz kötöttség elvének megfelelően kizárólag olyan adatok tartoznak, amelyek egy adott szolgáltatás biztonságos és jogszerű nyújtásához, illetve használatához elengedhetetlenül szükségesek. A kötelezően megadandó adatok közé tartozik például a Felhasználó azonosításához szükséges felhasználónév, jelszó és e-mail cím. A Felhasználó bármikor dönthet úgy, hogy bizonyos adatokat nem kíván megadni, ez azonban azt eredményezheti, hogy a Felhasználó a Weboldalon bizonyos szolgáltatásokat nem vehet igénybe.

Az adatkezeléssel kapcsolatos jogok:

A tájékoztatás kéréshez való jog

Ön a megadott elérhetőségeken keresztül tájékoztatást kérhet tőlünk, hogy cégünk milyen adatait, milyen jogalapon, milyen adatkezelési cél miatt, milyen forrásból, mennyi ideig kezeli. Az Ön kérelmére haladéktalanul, de legfeljebb 30 napon belül, az Ön által megadott e-mail elérhetőségre tájékoztatást küldünk.

A helyesbítéshez való jog

Ön a megadott elérhetőségeken keresztül kérheti tőlünk hogy valamely adatát módosítsuk. Erről az Ön kérelmére haladéktalanul, de legfeljebb 30 napon belül intézkedünk, az Ön által megadott e-mail elérhetőségre tájékoztatást küldünk. 

A törléshez való jog

Ön a megadott elérhetőségeken keresztül kérheti tőlünk adatának törlését. Az Ön kérelmére ezt haladéktalanul, de legfeljebb 30 napon belül megtesszük, az Ön által megadott e-mail elérhetőségre tájékoztatást küldünk. 

A zároláshoz való jog

Ön a megadott elérhetőségeken keresztül kérheti tőlünk adatának zárolását. A zárolás addig tart, amíg az Ön által megjelölt indok szükségessé teszi az adatok tárolását. Az Ön kérelmére ezt haladéktalanul, de legfeljebb 30 napon belül megtesszük, az Ön által megadott e-mail elérhetőségre tájékoztatást küldünk. 

A tiltakozáshoz való jog

Ön a megadott elérhetőségeken keresztül tiltakozhat az adatkezelés ellen. A tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 napon belül megvizsgáljuk, annak megalapozottsága kérdésében döntést hozunk, és a döntéséről Önt e-mailben tájékoztatjuk. A tiltakozás lehet általános jellegű, vagy konkrét esetre vonatkozó.

Az adatkezeléssel kapcsolatos jogérvényesítési lehetőség

Az Ön által tapasztalt jogellenes adatkezelés esetén értesítse cégünket, így lehetőség nyílik arra, hogy rövid időn belül helyreálljon a jogszerű állapot

Amennyiben az Ön megítélése szerint a jogszerű állapot nem állítható helyre, értesítse erről a hatóságot az alábbi elérhetőségeken:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.  Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c , Telefon: +36 (1) 391-1400 , Fax: +36 (1) 391-1410, Email: ugyfelszolgalat @ naih.hu 

A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog

Az egyéb közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok sérelme nélkül, minden természetes és jogi személy jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság rá vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben.

Az egyéb közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok sérelme nélkül, minden érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a Rendelet 77. cikke alapján benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről.

A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.

Ha a felügyeleti hatóság olyan döntése ellen indítanak eljárást, amellyel kapcsolatban az egységességi mechanizmus keretében a Testület előzőleg véleményt bocsátott ki vagy döntést hozott, a felügyeleti hatóság köteles ezt a véleményt vagy döntést a bíróságnak megküldeni.

Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog

A rendelkezésre álló közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok – köztük a felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való, 77. cikk szerinti jog – sérelme nélkül, minden érintett hatékony bírósági jogorvoslatra jogosult, ha megítélése szerint a személyes adatainak e rendeletnek nem megfelelő kezelése következtében megsértették az e rendelet szerinti jogait.

Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni eljárást az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó tevékenységi helye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani. Az ilyen eljárás megindítható az érintett szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt is, kivéve, ha az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó valamely tagállamnak a közhatalmi jogkörében eljáró közhatalmi szerve.

Adatvédelmi incidens esetén alkalmazandó eljárás

Adatvédelmi incidens a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.

Adatvédelmi incidensnek minősül a személyes adatokat tartalmazó eszköz (laptop, mobiltelefon) elvesztése, vagy ellopása, illetve az is annak minősül, ha az adatkezelő által titkosított állomány visszafejtésére szolgáló kód elvesztése, hozzáférhetetlenné válása,  ransomware (zsarolóvírus) általi fertőzés, amely a váltságdíj megfizetéséig hozzáférhetetlenné teszi az adatkezelő által kezelt adatokat,  az informatikai rendszer megtámadása, tévesen elküldött személyes adatokat tartalmazó e-mail, címlista nyilvánosságra hozatala stb.

Az adatvédelmi incidens észlelése esetén a Polarisol Kft. képviselője haladéktalanul vizsgálatot folytat le az adatvédelmi incidens azonosítása és lehetséges következményeinek megállapítása céljából.  A károk elhárítása érdekében a szükséges intézkedéseket meg kell tenni.

Az adatvédelmi incidenst indokolatlan késedelem nélkül, és ha lehetséges, legkésőbb 72 órával azután, hogy az adatvédelmi incidens a tudomására jutott, bejelenteni köteles az illetékes felügyeleti hatóságnál, kivéve, ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve. Ha a bejelentés nem történik meg 72 órán belül, mellékelni kell hozzá a késedelem igazolására szolgáló indokokat is.

Az adatfeldolgozó az adatvédelmi incidenst, az arról való tudomásszerzését követően indokolatlan késedelem nélkül bejelenti az adatkezelőnek.

A bejelentésben legalább:

1. ismertetni kell az adatvédelmi incidens jellegét, beleértve – ha lehetséges – az érintettek kategóriáit és hozzávetőleges számát, valamint az incidenssel érintett adatok kategóriáit és hozzávetőleges számát;
2. közölni kell az adatvédelmi tisztviselő vagy a további tájékoztatást nyújtó egyéb kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit;

3. ismertetni kell az adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket;
4. ismertetni kell az adatkezelő által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, beleértve adott esetben az adatvédelmi incidensből eredő esetleges hátrányos következmények enyhítését célzó intézkedéseket.

Ha és amennyiben nem lehetséges az információkat egyidejűleg közölni, azok további indokolatlan késedelem nélkül később részletekben is közölhetők.

Az adatkezelő nyilvántartja az adatvédelmi incidenseket, feltüntetve az adatvédelmi incidenshez kapcsolódó tényeket, annak hatásait és az orvoslására tett intézkedéseket.

3. Az adatkezelés célja

3.1  A Weboldallal összefüggésben az Üzemeltető által végzett adatkezelés elsődleges célja a szolgáltatás nyújtására illetve termék értékesítésére irányuló szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése céljából az igénybe vevő azonosításához szükséges természetes személyazonosító adatokra és lakcímre vonatkozó adatkezelés.  A szolgáltató az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtására illetve termék értékesítésre irányuló szerződésből származó díjak számlázása céljából kezelheti az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos természetes személyazonosító adatokat, lakcímet, valamint a szolgáltatás igénybevételének időpontjára, időtartamára és helyére vonatkozó adatokat.

Weboldallal összefüggésben az Üzemeltető által végzett adatkezelés célja továbbá a Weboldal szolgáltatásainak hatékony, biztonságos és személyre szabott formában történő nyújtása (ideértve a személyre szabott reklámok megjelenítését és a Weboldal hatékonyságának növelését is), illetve a Felhasználók igényeinek kiszolgálása.

3.2  Az Üzemeltető által végzett adatkezelés további célja a Felhasználók azonosítása, a Weboldal használatával kapcsolatban felmerült viták rendezése, a Felhasználók részére felvilágosítás adása, működési problémák elhárítása, külön hozzájárulás esetén rendszeres hírlevelek és reklámok küldése (eDM), megrendelés esetén termékek és szolgáltatások értékesítése, valamint nyújtása, a Felhasználási Feltételek érvényre juttatása és az annak, illetve a jogszabályok alapján az Üzemeltetőt megillető jogok gyakorlása.

3.3  A Felhasználók külön hozzájárulása esetén az Ektv. 13/A. § (4) bekezdése alapján az Üzemeltető a Felhasználókról rendelkezésre álló adatokat a szolgáltatása hatékonyságának növelése, az igénybe vevőnek címzett elektronikus hirdetés vagy egyéb címzett tartalom eljuttatása, piackutatás céljából is kezelheti.

Hírlevél 

A  www.polarisol.com oldalon megjelentetett információk és ismertetők során maradéktalanul betartásra kerülnek a vonatkozó jogszabályi rendelkezések. Az adatkezelőnek a hírlevélre történő feliratkozáskor nem áll módjában a kapcsolattartási adatok valódiságának ellenőrzése és annak megállapítása sem, hogy a megadott adatok magánszemélyre vagy vállalkozásra vonatkoznak. A  kapcsolatba lépő vállalkozások kezelése, mint ügyfél partner történik.

Az adatkezelés célja többek között szakmai ismertetők, reklámot tartalmazó elektronikus üzenetek, információk, hírlevelek küldése, amelyekről bármikor következmények nélkül leiratkozhat. Ön akkor is minden következmény nélkül leiratkozhat, ha vállalkozása időközben megszűnt, a vállalkozásból kilépett, vagy valaki az Ön kapcsolattartási adatait közölte velünk.

Az adatkezelés jogalapja az Ön hozzájárulása. Tájékoztatjuk, hogy a felhasználó előzetes és kifejezett hozzájárulása esetén van lehetősége a szolgáltatónak reklámajánlataival, tájékoztatásaival és egyéb küldeményeivel a regisztrációkor megadott e-mail címre megkereséssel élni.

Tájékoztatjuk, ha hírlevelet szeretne kapni tőlünk, a szükséges adatokat köteles megadni. Az adatszolgáltatás, kifejezett hozzájárulás elmaradása esetén nem tudunk Önnek hírlevelet küldeni. A hozzájárulását az alábbi linken tudja megadni: info@polarisol.com

Az adatkezelés a hozzájárulás visszavonásáig történik. Az adatkezeléshez történő hozzájárulását Ön bármikor visszavonhatja a kapcsolattartási e-mail címre:.info

A  www.polarisol.com oldalon megjelentetett információk és ismertetők során maradéktalanul betartásra kerülnek a vonatkozó jogszabályi rendelkezések. Az adatkezelőnek a hírlevélre történő feliratkozáskor nem áll módjában a kapcsolattartási adatok valódiságának ellenőrzése és annak megállapítása sem, hogy a megadott adatok magánszemélyre vagy vállalkozásra vonatkoznak. A  kapcsolatba lépő vállalkozások kezelése, mint ügyfél partner történik.

Az adatkezelés célja többek között szakmai ismertetők, reklámot tartalmazó elektronikus üzenetek, információk, hírlevelek küldése, amelyekről bármikor következmények nélkül leiratkozhat. Ön akkor is minden következmény nélkül leiratkozhat, ha vállalkozása időközben megszűnt, a vállalkozásból kilépett, vagy valaki az Ön kapcsolattartási adatait közölte velünk.

Az adatkezelés jogalapja az Ön hozzájárulása. Tájékoztatjuk, hogy a felhasználó előzetes és kifejezett hozzájárulása esetén van lehetősége a szolgáltatónak reklámajánlataival, tájékoztatásaival és egyéb küldeményeivel a regisztrációkor megadott e-mail címre megkereséssel élni.

Tájékoztatjuk, ha hírlevelet szeretne kapni tőlünk, a szükséges adatokat köteles megadni. Az adatszolgáltatás, kifejezett hozzájárulás elmaradása esetén nem tudunk Önnek hírlevelet küldeni. A hozzájárulását az alábbi e-mail címen tudja megadni info@polarisol.com.

Az adatkezelés a hozzájárulás visszavonásáig történik. Az adatkezeléshez történő hozzájárulását Ön bármikor visszavonhatja a kapcsolattartási e-mail címre: info@polarisol.com küldött levélben.

A kezelt adatok köre hírlevél feliratkozás esetén: vezetéknév, keresztnév, cégnév, e-mail cím, érdeklődési kör.

Az adatkezelés célja hírlevél feliratkozás esetén: az érintett tájékoztatása a Poalrisol Kft. szolgáltatásairól, termékeiről, az azokban bekövetkezett változásokról, tájékoztatás hírekről, eseményekről.

Az adatok törlése az adatkezeléshez történő hozzájárulás visszavonásakor történik meg. Ön bármikor visszavonhatja az adatkezeléshez történő hozzájárulását a kapcsolattartási e-mail címre küldött levélben.

 A hozzájárulás visszavonható a kiküldött hírlevelekben megjelenő link alapján is.

 Az adatok tárolási módja: elektronikus

 Az adatok módosítása vagy törlése kezdeményezhető e-mailben, telefonon vagy levélben a fentebb megadott elérhetőségi lehetőségeken.

 Tájékoztatjuk, hogy sem a felhasználónév, sem az e-mail cím esetében nem szükséges, hogy az a személyére utaló adatot tartalmazzon. Így például nem szükséges, hogy a felhasználónév vagy az e-mail cím az Ön nevét tartalmazza. Az e-mail cím valós léte azonban- ami a kapcsolattartást szolgálja - feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az Ön részére küldött hírlevél vagy szakmai információ célba érjen.

4.  Az adatkezelés jogalapja

4.1  Az Üzemeltető által a Felhasználók adataival végzett adatkezelés jogalapja

(a)  az Ektv. 13/A.§ (1)-(3) bekezdéseiben említett adatok tekintetében az említett jogszabályhelyek;

(b)  a Szabályzat 2.1 pontjában említett egyéb adatok tekintetében végzett adatkezelés, a 3.2 pontban említett hírlevél és reklám-küldési tevékenység és a 3.3 pontban említett reklámok kiszolgálását a Felhasználók önkéntes és tájékozott hozzájárulása az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.). 5.§ (1) bekezdés (a) pontja alapján; és

(c)  az egyéb, jogszabályok által elrendelt adatkezelések esetén az adott rendelkezést tartalmazó jogszabályok. 

Cookie-k

A  www.polarisol.com weboldal használata esetében a Cookie-k kisméretű szöveges fájlok, amelyek egyedi azonosítót tartalmaznak, amelyek a számítógépén vagy a mobil eszközében tárolódnak, így az Ön által használt eszköz felismerhető lesz, amikor a www.polarisol.com weboldalt meglátogatja.

A cookie-kat csak az adott oldal látogatásának időtartamára lehet használni, vagy annak mérésére, hogy Ön időről időre hogyan használja a szolgáltatást és a tartalmat. A Cookie-k segítenek a weboldal és a mobil applikációban használt fontos jellemzők és funkciók megjelenítésében, és az Ön vásárlói élményének javításában. A Cookie-k megmutatják, ha Ön megnézett valamely hirdetést, és azt is, hogy azt mennyi ideig nézte. Ez az információ segít az online hirdetési kampányok hatékonyságának mérésében és annak kontrolálásában, hogy egy hirdetés hányszor jelenik meg Önnél.

Cookie-kal lehetőség van a marketinges kommunikáció hatékonyságát mérni, például megmutatja, ha Ön megnyitott egy általunk küldött marketing tartalmú e-mailt.

A www.polarisol.com látogatóinak számítógépére a szolgáltató weboldala egy kis fájlt (cookie) küld annak érdekében, hogy a látogatás ténye és ideje megállapítható legyen. Erről a szolgáltató a weblap látogatóját tájékoztatja.

Az adatkezelésben érintettek köre a weboldal látogatói.

Az adatkezelés célja többletszolgáltatás, azonosítás, a látogatók nyomon követése.

A böngésző beállításaiban Önnek, mint felhasználónak joga van elfogadni vagy elutasítani az új cookie-kat és törölni a meglévő Cookie-kat.  Azt is beállíthatja a böngészőben, hogy az értesítse Önt minden alkalommal, amikor új cookie-kat helyeznek el a számítógépben vagy más eszközön.

Ha Ön úgy dönt, hogy néhány vagy az összes cookie-t kikapcsolja, akkor minden bizonnyal nem fogja tudni használni a Weboldalaink valamennyi funkcióját.

Például: nem tud termékeket tenni a kosarába, nem tud kijelentkezni vagy olyan termékeket és szolgáltatásokat használni, amelyekhez belépés szükséges.

A Cookie-k használatával nem kezel személyes adatokat az adatkezelő.

A Cookie-k másképpen működnek a mobil applikációkban, mivel azokat belekódolják az applikációkba, és egy egyedi azonosítót használnak, amit a mobileszköz hozza létre a hirdetési tevékenységek használatához. Ezt a hirdetési azonosítót kikapcsolhatja vagy újraindíthatja a mobileszköz adatvédelmi beállításaiban.

Az adatok tárolási módja: elektronikus.

Google Analytics 

A www. polarisol.com a Google Analytics alkalmazást használja

Google Analytics alkalmazása esetén:

A Google Analytics belső cookie-k (sütik) alapján állít össze jelentést ügyfelei részére a weblap felhasználóinak szokásairól.

A weboldal üzemeltetőjének megbízásából a Google az információkat arra használja, hogy

kiértékelje, hogyan használják a felhasználók a honlapot. További szolgáltatásként a honlap aktivitásával összefüggő jelentéseket készít weboldal üzemeltetőjének részére, hogy az további szolgáltatásokat teljesíthessen.

Az adatokat a Google szerverei kódolt formátumban tárolják, hogy megnehezítsék és elejét vegyék az adatokkal való visszaélésnek.

A Google Analytics letiltása az alábbiak szerint történhet. 

Azok a webhelyfelhasználók, akik nem szeretnék, hogy a Google Analytics JavaScript jelentést készítsen az adataikról, telepíthetik a Google Analytics letiltó böngészőbővítményét. A bővítmény megtiltja a Google Analytics JavaScript (ga.js, analytics.js, és dc.js) számára, hogy információkat küldjön a Google Analytics rendszernek. A böngészőbővítmény a legtöbb újabb böngészőben használható. A Google Analytics letiltó böngészőbővítménye nem akadályozza meg az adatküldést maga a webhely és más internetes elemzési szolgáltatások részére.

https://support.google.com/analytics/answer/6004245?hl=hu

A Google adatvédelmi irányelvei: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Az adatok felhasználásával és védelmével kapcsolatos információk részletesen a fenti hivatkozásokon érhetők el.

Adatvédelem részletesen:

https://static.googleusercontent.com/media/www.google.com/en//intl/hu/policies/privacy/google_privacy_policy_hu.pdf

Adatfeldolgozók, az adatfeldolgozással kapcsolatos rendelkezések

Az adatfeldolgozónak a személyes adatok feldolgozásával kapcsolatos jogait és kötelezettségeit törvény, valamint az adatkezelésre vonatkozó külön törvények keretei között az adatkezelő határozza meg.

A Polarisol Kft tájékoztatja, hogy az adatfeldolgozó tevékenysége során az adatkezelésre vonatkozó érdemi döntés meghozatalára kompetenciával nem rendelkezik, a tudomására jutott személyes adatokat kizárólag az adatkezelő rendelkezései szerint dolgozhatja fel, saját céljára adatfeldolgozást nem végezhet, továbbá a személyes adatokat az adatkezelő rendelkezései szerint köteles tárolni és megőrizni.

A Polarisol Kft. az adatfeldolgozónak további adatfeldolgozó igénybevételére felhatalmazást nem ad.

A Polarisol Kft. az általa önkéntes hozzájárulás alapján kezelt személyes adatok körében megbízott külső adatfeldolgozót vesz igénybe csomagküldemények kézbesítése. 

Külső adatfeldolgozó neve: GLS General Logistics Hungary Kft.  Székhely: 2351 Alsónémedi, GLS Európa utca 2., Tel.: +36-29-886-670, Email cím: adatvedelem@gls-hungary.com Levelezési cím: 2351 Alsónémedi, GLS Európa utca 2.  

5.  Az adatkezelés időtartama

Az adatkezelés időtartama határozatlan, azaz az Üzemeltető mindaddig kezeli a Felhasználó jogait, ameddig az érintett Felhasználó az adatkezelés megszüntetését vagy az adatok törlését nem kéri, vagy, amelyik korábbi, amíg az adatkezelés célja meg nem valósul, vagy meg nem szűnik.

6. Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos és jogorvoslati jogai

6.1  Az Üzemeltető a Felhasználók részére az alábbi elérhetőségeken ad tájékoztatást az általa kezelt személyes adatokról és itt kérhető az Üzemeltető adatkezelésekkel kapcsolatos intézkedése, és ide kell továbbítani az egyes adatkezelési műveletek (pl. eDM) megtiltására vonatkozó kérelmeket is a weblapon megadott elérhetőségeken keresztül

6.2  Az Üzemeltetőtől bármelyik Felhasználó

(a)  tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről,

(b)  személyes adatainak helyesbítését, valamint

(c)  személyes adatainak - a kötelező adatkezelés kivételével - törlését vagy zárolását kérheti.

6.3  Az érintett Felhasználó kérelmére az Üzemeltető tájékoztatást ad a Felhasználó általa kezelt adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról.

6.4  Az Üzemeltető a kérelem benyújtásától számított 30 napon belül, közérthető formában, az érintett erre irányuló kérelmére írásban adja meg a tájékoztatást. A tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos adatkörre vonatkozóan tájékoztatási kérelmet az Üzemeltetőhöz még nem nyújtott be. Egyéb esetekben a felvilágosítás díja: 3.000,- Ft, melytől Üzemeltető elállhat

6.5  Ha az Üzemeltető által kezelt valamely személyes adat a valóságnak nem felel meg, és a valóságnak megfelelő személyes adat az Üzemeltető rendelkezésére áll, a személyes adatot az adatkezelő helyesbíti. Az Üzemeltető a személyes adatot törli, ha kezelése jogellenes, vagy az érintett Felhasználó azt kéri. Törlés helyett az Üzemeltető zárolja a személyes adatot, ha az érintett Felhasználó ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az érintett jogos érdekeit.

6.6  A Felhasználó a személyes adatainak védelméhez fűződő jogainak megsértése esetén az Üzemeltető ellen bírósághoz vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat. A Hatóság elérhetőségeit a http://www.naih.hu weboldal tartalmazza.

6.7 Az Üzemeltető tájékoztatja a Felhasználókat, hogy az érintettek jogaira és jogorvoslati jogaira vonatkozó, jelen 6. pontban foglalt tájékoztatás nem teljes körű, és az igényérvényesítés részletes szabályait az Infotv. 21-22. §-ai tartalmazzák.

7. Adatbiztonság

7.1  A Felhasználók adatait megfelelő jogalap nélkül az Üzemeltető semmilyen esetben nem továbbítja harmadik feleknek. Az Üzemeltető által kezelt személyes adatokat kizárólag az Üzemeltető munkavállalói és megfelelő titoktartási kötelezettség mellett igénybe vett alvállalkozói ismerhetik meg a feladataik ellátáshoz szükséges mértékben. Ez alól kivételt képeznek a hatósági és bírósági megkeresések, amelyeket az Üzemeltető a hatályos jogszabályok szerint teljesít.

8.  A hírlevelekre és az eDM-re vonatkozó speciális szabályok

Amennyiben egy Felhasználó a regisztrációs lapon hozzájárul ahhoz, hogy részére az Üzemeltető ajánlatokról és újdonságokról reklámot tartalmazó hírlevelet vagy egyéb tájékoztatást küldjön, az a Felhasználó a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6.§-a alapján hozzájárul ahhoz, hogy a regisztrációs lapon megadott adatai bekerüljenek az Üzemeltető eDM adatbázisába, amelyben az Üzemeltető a Felhasználó adatait további ajánlatokkal (ideértve az Üzemeltető és üzleti partnerei ajánlatait is) történő későbbi megkeresés céljából tartja nyilván mindaddig, amíg a Felhasználó az eDM céljából történő adatkezelés abbahagyását nem kéri, vagy regisztrációját nem törli. A Felhasználó hozzájárulását az Üzemeltető ügyfélszolgálatának postai címére vagy az [] e-mail címre küldött, a személyes azonosítására alkalmas adatait is tartalmazó levélben bármikor korlátozás nélkül, ingyenesen és indoklás nélkül visszavonhatja.

9.   Egyéb információk

9.1  Az Üzemeltető a Felhasználók személyes adatait minden esetben a hatályos jogszabályoknak megfelelően kezeli.

9.2  A Weboldal Felhasználóira vonatkozó adatok az Üzemeltető szerverein kerülnek tárolásra.

9.3  Az Üzemeltető a hírlevélre vagy eDM-re nem feliratkozó Felhasználók részére is jogosult a Weboldal működtetésével kapcsolatos, nem reklámjellegű információkat (ideértve, nem kizárólagosan, adminisztrációs vagy technikai jellegű üzeneteket, a Weboldal módosulásával kapcsolatos információkat) küldeni a Felhasználók által megadott személyes adatok felhasználásával.

10.  Cofidis Webshop hitel

A felhasználó a Cofidis Webshop hitel igénylése esetén kifejezetten elfogadja, hogy alábbi adatai hiteligénylés céljából átadásra kerülnek a Cofidis Magyarországi Fióktelepe számára:

  1. teljes név
  2. születési dátum (év/hó/nap)
  3. édesanyja neve (nem kerül tárolásra)
  4. telefonszám
  5. e-mail cím
  6. rendelés azonosító
  7. rendelés értéke
  8. rendelt termékek megnevezése
  9. választott hitelkonstrukció paraméterei

A felhasználó kifejezetten elfogadja, hogy az adatok átadása után a Cofidis Magyarországi Fióktelepének Általános Szerződési Feltételeiben illetve Adatkezelési Nyilatkozatában foglaltak az irányadóak,az átadott adatok kezelésére (így azok megőrzésére, törlésére) is vonatkozóan.

11. A Szabályzat módosítása

Az Üzemeltető fenntartja a jogot a jelen Szabályzat egyoldalú módosítására. Az Üzemeltető a módosításról rövid felhívás formájában jelen oldalon tájékoztatja a Felhasználókat. A módosítást követően a Weboldal használatával a Felhasználók elfogadják a Szabályzat módosítását.

2018.01.01.

Szeretném ingyenesen kipróbálni a POLARISOL készüléket és visszahívást kérek.

termék a kosárban

Kosár megtekintése